1979-ben kezdett vívni az MTK-VM-ben. Abból a szempontból ritka, mint a fehér holló, hogy Udvarhelyi Gábor személyében egész pályafutása alatt egyetlen edzője volt.
Versenyzőként öt olimpián vett részt. Tizenhat olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok.
Edzői pályafutását viszonylag későn, 38 évesen, sportolói karrierje lezárása után kezdte. Szövetségi kapitányként dolgozott a kerekesszékes válogatott mellett, akikkel világbajnoki címet és öt paralimpiai érmet szerzett.
Jelenleg klubteendői mellett a magyar női párbajtőr válogatott vezetőedzője, és több öttusázó – köztük a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Marosi Ádám – vívóedzője.
Legjobb edzői eredményei:
Sherraine Schalm (Kanada)
felnőtt, egyéni, világbajnoki ezüstérmes, 2009
Révész Julianna
felnőtt, egyéni magyar bajnok, 2012
felnőtt, csapat Európa-bajnoki bronzérmes, 2013
Bukócki Bianka
felnőtt, egyéni magyar bajnok, 2014
Marosi Ádám
olimpiai bronzérmes, 2012
felnőtt, egyéni Európa-bajnok, 2013
felnőtt, egyéni magyar bajnok, 2013
Zs.Tóth Anna
ifjúsági olimpiai ezüstérmes, 2014