Rövid és súlyos betegség után elhunyt Fenyvesi Csaba, szakosztályunk háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívója. Mi fiatalok versenyzőként nem ismerhettük, de a vele kapcsolatos legendás történeteket mai napig tátott szájjal hallgatjuk az idősebbektől. Amit testközelből tapasztalhattunk az az állandó jó kedély, amiből csak akkor esett ki, ha fiáért izgult a pást mellett. Sportvezetőként és szakosztály elnökként is közvetlen és segítőkész maradt. Nemegyszer megtörtént, hogy saját zsebből fizette ki egy-egy ügyesebb versenyző külföldi túráját, de olyan is megtörtént, hogy az akkor már hatvanas éveiben járó, háromszoros olimpiai és világbajnok Csaba bá’ látva, hogy némi frissítőre van szükségünk elszaladt, majd kisvártatva vízzel és egyéb italokkal megpakolt zacskókkal tért vissza. Imádta a sikert, mindent megtett érte.
“Kérlek én mindent teljes erőbedobással csináltam, mindenben a legjobb akartam lenni. Amikor megkérdezték milyen egyetemre járok, akkor is azt válaszoltam, hogy főorvosira.”
Ahogy a példa is mutatja, ezért még a vízhordó szerepre is hajlandó volt. Amikor nemrég megkérdeztem tőle, hogy mi a kiemelkedően eredményes vívók titka, akkor még számomra is meglepő szenvedéllyel ecsetelte a dolgokhoz való általános hozzáállását.
S persze nem feledkezhetünk meg a somogybabodi dínom-dánomokról sem, ahová először 1998-ban kaptunk meghívást és legendás mesterével, Bay Béla bácsival együtt ünnepelhettük első csapatvilágbajnoki címünket. Később ezeket még több összejövetel követte, s mindig biztosított minket arról, hogy – a kor- és az eredménybeli különbség ellenére – ajtaja mindig nyitva áll előttünk. Úgy terveztük, hogy a közeljövőben is egy ilyen mulatságban értekezünk Babodon, immáron edzőként, sportvezetőként. Sajnos ezt már nem tehetjük meg, de Csaba személyisége, egyénisége biztosíték arra, hogy őt valóban soha ne felejtsük el.
Nyugodj békében Csaba!