Ez nem egy Erle Stanley Gardner ponyva, de ha az elmúlt hétvégéről az annak idején méltán híres Perry Mason sorozatban írt volna az amerikai író a magyar közmondás ismeretének birtokában, akkor minden bizonnyal ez lett volna a címe. Történt ugyanis, hogy ezen a hétvégén a sok lúdnak nem sikerült győzedelmeskednie a disznó felett.
Klubunk komoly létszámmal képviseltette magát a kadét és junior válogatókon, ahol Andrásfi Tibor és Mestyanek Máté jóvoltából mindössze egy hatodik és egy nyolcadik helyre futotta. Persze előfordult már ilyen a világtörténelemben, s szerencsére a szezon elején az előválogatókon jóval jobban teljesítettünk, ezért komoly aggodalomra nincs ok. A továbbra is komoly munkát végző versenyzőknek és edzőiknek csak egy feladata van: tanulni a történtekből. Még nagyon a szezon elején vagyunk és nagy a tülekedés a ranglistán, de a java még csak most következik a körversenyekkel és világkupákkal. Talán jól is jöttek a kis felrázó pofonkák…

Az elmenekült disznó esete
Linkek
Versenykiírás
Magyar Vívó Szövetség
Nemzetközi Vívó Szövetség
Európai Vívó Szövetség
Olimpici
Élő eredmények
Párbajtőr információk
Párbajtőr dokumentumok Párbajtőr előterjesztések Párbajtőr utazások
Magyar Vívó Szövetség
Nemzetközi Vívó Szövetség
Európai Vívó Szövetség
Olimpici
Élő eredmények
Párbajtőr információk
Párbajtőr dokumentumok Párbajtőr előterjesztések Párbajtőr utazások
Legutóbbi bejegyzések
- Emma és Tibi sikeres Vk. szereplése 2019-11-25
- Arany és helyezések az első Olimpici fordulóban 2019-11-25
- Újabb lépések a kedét válogatottság felé 2019-10-29
- Felnőtt vívásoktatás 2019-10-27
- Felnőtt oktatás 2019-10-27